Néha szeretnék megállni és kilépni a saját színpadomról, hogy megnézhessem magam, azt ami eddig történt velem és ami most történik velem. Elgondolkodnék, hogy jól teszem-e vagy tettem-e azt, amit tettem. Egyedül ülnék egy nézőtéren, popcorn-t eszegetnék, elmélkednék, néha lehet belemásznék a képbe, közelről is megnézném a helyzetet, az embereket.
Kamaszkorom - jobban megnézném, kivel barátkozom. Nem lennék senki hülyéje, és jobb barátja lennék egy embernek.
Gyermekkorom - mindig elpakolnék, és segítenék, hogy jó gyerek legyek, hogy kiérdemeljem az Égiek szeretetét, hogy meghagynák nekem a fontos Embereket...
Főiskola - nem lennék még mindig gyerek, leülnék beszélni magammal, megráznám magam a két vállamnál fogva, hogy vegyem észre, nem rózsaszín a világ, nem az álmokba kell beleszeretni...
Jelenem - talán elmondanám, hogy minden, ami eddig történt, az vezetett ide, a másik felem karjaiba...
Megtörténtek dolgok, amiket ha visszanézek, csak tanulságos eseményként lehet kezelnem. Meg kellett tanulni elengedni embereket, meg kellett tanulni elfogadni őket, meg kellett tanulni a saját hibáimért őszinte bocsánatot kérni, meg kellett tanulni szeretni és a nem jó embereket távol tartani magamtól.
Elfogyott a popcorn.
I'll be back.
